Sárhidai Polgárőr és Szabadidő Egyesület
Bemutatkozás
Engedje meg, hogy néhány szóban ismertessük Ön előtt a polgárőrséget, ezen belül a Sárhidai Polgárőr és Szabadidő Egyesületet /a továbbiakban: S.P.SZ.E./. Az önkéntes bűnmegelőzök évi több ezer szolgálati órával védik a közbiztonságot, s az élet számos területén segítik a rendvédelmi szervek munkáját. Alapvető feladatuk ugyan a bűnmegelőzés, emellett segítenek a tűzzek, az árvizek elleni védekezésben, hozzájárulnak az államhatár védelméhez is.
E pár sor szerkesztésekor arra törekedtünk, hogy bemutassuk ezt a sokszínű szervezetet, amely a szabadidejüket feláldozó, sokszor a veszély is vállaló önkénteseket tömöríti.
Mostanában gyakran hangoztatják, hogy mindenki csak a saját ügyeivel, boldogulásával foglalkozik. Azok, kik nap mint nap bizonyítják elkötelezettségüket, olyan hivatást teljesítenek, amelyért megbecsülés, köszönet illeti őket, hiszen a polgárőrség legfőbb célja a biztonságos Magyarország megteremtése, óvása.
A Sárhidai Polgárőr és Szabadidő Egyesületet, mely a mai jogviszonyok közt Egyesületi formában működik, 2007. június 27 - én alakult, a kezdetekben 35 fővel, de volt olyan idő mikor elértük a 50 fős taglétszámot is. A lakossági önszerveződést az emberek egészséges önvédelmi reflexe hívta életre a közbiztonság kritikájaként. Tagjaink olyan emberek, akik rájöttek arra, hogy nem elég tehetetlenül siránkozni azon, hogy éjszaka minden ajtócsapásra riadtan ébrednek, és rohannak az ablakhoz ellenőrizni, nem az értékeiket lopja-e el éppen valaki, hanem tenni is kell azért, hogy mindenkinek a biztonság érzete javuljon.
A Polgárőrök nem fizetésért dolgoznak, ingyen, társadalmi munkában végzik dolgukat, sőt a költségeket is ők maguk állják, saját maguk vásárolják az egyenruhát és a felszerelést, szolgálatban saját zsebből tankolják a benzint a gépkocsikba. Teszik ezt önzetlenül, hogy Ön és mindenki nyugodtan alhasson az éjszaka.
Munkánkhoz nagy segítség a település önkormányzata által nyújtott anyagi támogatás, amely ettől az évtől már a civil szervezetünk rendelkezésére áll. Felszereléseket vásárolhatunk belőle és egyéb működési költségeink egy részét is fedezi a támogatássi összeg.
Ha bővebb információ érdekli a polgárőr szövetségről illetve magáról a polgárőri tevékenységről, kérem keresse fel a következő honlapot: http://www.opsz.hu/. A Polgárőrségről szóló, legújabb törvényi rendelkezést pedig itt találja meg. Kérjük, figyelmesen olvasa el felhívásunkat is !
Kapcsolattartás:
SÁRHIDAI POLGÁRŐR ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET
8944 SÁRHIDA, BÉKE út 26.
Szabó Olivér elnök
Tel./Mobil: (30) 3119066
E-mail: