Image
Image
Image

Együtt Sárhidáért Alapítvány

Az Alapítvány működési területe 

Sárhida község Zala megyében, Zalaegerszegtől, a megyeszékhelytől 12 km-re délre fekvő kistelepülés, lakosainak száma 831 fő. A sárhidai lakosok évszázadokon keresztül mezei és erdei munkákkal foglalkoztak. Az életmódváltás, az ingázás, a nők munkába állása gyengítette a faluközösség kohézióját, és a népi hagyományok is háttérbe szorultak. A nyolcvanas évek végén kezdődött politikai és gazdasági változások inflációt és munkanélküliséget indukáltak. E nemkívánatos makrogazdasági folyamatok következtében Sárhidán is sokan elveszítették munkahelyüket. 

A fentiek is nagyban közrejátszottak abban, hogy a falu közéletében a kilencvenes évek köze-pétől lanyhulás következett be, melyre válaszul több tenni akaró ember kezdeményezésére felvetődött egy alapítványi formában működő nonprofit szervezet létrehozásának gondolata. A sokoldalú előkészítő munkák után a magánalapítványi formában működő nyitott szervezet létrehozására az 1999. január 20-án megtartott alakuló ülésen került sor. 

A szervezet az Együtt Sárhidáért Alapítvány nevet vette fel. Öt magánszemély, mint alapító közreműködésével és 60.000,-Ft induló vagyonnal kezdte meg működését. Az alakuló ülésen az alapítók egy öttagú Kuratóriumot választottak, amely az Alapítvány operatív működését irányítja. A Kuratórium tagjainak száma jelenleg 8 fő.

Az Alapítványt 1999. január 21-én a Zala megyei Bíróság nyilvántartásba vette, mint közhasznú szervezet. Az első időszakban a szervezet a működése tényleges megindításához szükséges adminisztratív jellegű kötelezettségek teljesítésével foglalkozott, de közben figyelte azokat a lehetőségeket is, amelyek számára kedvező elindulási lehetőségeket jelentenének.

Az Alapítvány (ahogy Alapító Okiratából is kitűnik) általános településfejlesztési közhasznú szervezet, ami egyben meghatározza a tevékenységi körből adódó célcsoportok körét is. A kezdetektől fogva kiemelt hangsúlyt helyez a szervezet az olyan programok kezdeményezésére és támogatására, amelynek résztvevői vagy célcsoportjai az ifjúsági korosztály.

Fontos cél a településen élő cigány kisebbség felkarolása, beilleszkedésük segítése és támogatás a hagyományaik megőrzésében és bemutatásában. Ez már csak azért is fontos, mert lélekszámuk mintegy 100 fő, az összlakosság több mint 10 %-a, míg az Alapítvány egyik fő célcsoportjában (14 éven aluli fiatalok) a cigány lakosság aránya kb. 20 %.

A szervezet alapító okiratában foglaltak szerint legfontosabb célkitűzései az alábbiak:
3.§ (1) Az alapítvány céljai:
a) a község infrastrukturális helyzetének fejlesztése, a község területén környezetvédelmi célok előmozdítása, a kommunális ellátottság javítása,
b) a község - önhibájukon kívül hátrányos szociális helyzetben lévő - polgárainak támogatása, segítése
c) a község fiataljainak nevelési, művelődési, ismeretterjesztési és sportcélú támogatása,
d) a foglalkoztatási gondok enyhítése, új munkahelyek teremtése,
e) a falu polgárai számára tájékoztatási lehetőségek (pl. kábeltelevízió, teleház-program, helyi újság, stb...) kialakítása illetve a meglévők továbbfejlesztése,
f) nemzetközi testvérközségi kapcsolatok kialakítása és ápolása, kölcsönös látogatások valamint szakmai, kulturális és szabadidős programok szervezése.
(2) Az Alapítvány célja a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény (a továbbiakban Ksztv. ) 26. §-ának (c) pontjában a 2., 4., 5., 10., 11. és a 14. pontjaiban meghatározott közhasznú tevékenységek kifejtése.


 

Kapcsolattartás: 
Együtt Sárhidáért Alapítvány
8944 Sárhida, Béke utca 33.
Mázsa Ferenc kuratóriumi elnök
Tel./Fax: (92) 461-255 Mobil: (20) 353-6226
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.