Sárhida történelme

Honnan származik Sárhida község neve? Kik voltak községünk első lakói?

Izgató kérdések ezek. A sárhidaiak is megpróbáltak már választ adni ezekre a kérdésekre.

Íme az egyik magyarázat: Régen a sárhidai lakosok Csatárba jártak templomba. A két község közös mocsaras terület volt. A mocsaras részeket földdel töltötték fel, így egy földhidat kaptak. Mivel a földhíd esős időben sáros volt, ezért sárhídnak nevezték el. Talán erről a sárhídról kaphatta a falu a nevét?

Egy másik elgondolás szerint a név eredete a következő: A község területe egy Sárhida nevű nemes emberé volt. Neki két lánya volt. A lányokat Balogh és Pete nemesek vették feleségül. Az ő leszármazottaikból származnak a Balogh és Pete nevűek, akik ma is a falu lakóinak többségét alkotják. Ez a magyarázat nagyon hasonlít ahhoz a mondához, amelyet Arany János dolgozott fel a Rege a csodaszarvasról című költeményében. Ebben a műben van szó Ménrótról, akinek két fia volt: Hunor és Magyar. Hunor leszármazottjai a hunok, míg Magyar ivadékai a magyarok. A mondáról tudjuk, hogy tartalmaznak történelmi igazságot és az is lehet, hogy a település nevének eredetét firtató magyarázatokban is van olyan részlet, amely igaz.

Milyen utalásokat találunk az oklevelekben Sárhidára vonatkozóan?

1382-ben említik a régi írások a falu nevét. A SÁRHIDAI Fodor Jánosnak volt a község határában birtoka. (Ebben az időben az i betűt y-nal írták.)

1408-ban a nádori közgyűlésen szó volt Ör Jánosról, akinek a felesége révén Sárhidán volt tulajdona.

1411-ben feljegyezték, hogy Sárhidán Gál nevezetű család lakott.

1463-ban találkozunk a SÁRHYDAI nevezetű családokkal is, akiknek a község határában volt szintén birtokuk.

1496-ból származó írás említi a SÁRHYDAI Pethe Mihály nevét. (Régebben a Pete nevezetűeket th-val írták.)

1512-ben a következő sárhidaiakról volt szó: Hencsei, Gálfi, Pethe Miklós, Csentericz Péter.

1542-ből származó jegyzőkönyvet őriznek a zalavári levéltár iratai között, amelyet Zalaegerszeg kifosztásáról írtak. A veszprémi püspök panaszt tett, mert karácsony táján a környék nemesei és azoknak szolgáik Egerszeg várát és templomát kirabolták. A templomból elvitték a kelyheket, kereszteket, papi díszeket és az épületből erődítményt készítettek. A városból pedig elhajtották az állatokat is. Nem elégedtek meg a nevezettek Egerszeg kifosztásával, hanem Nova mezővárost is kifosztották. A két város és a környékén lévő falvak, így Sárhida is a veszprémi püspök tulajdona volt. Több éven keresztül a veszprémi püspök nem kapta meg a bor- és egyéb termények tizedét sem. A jegyzőkönyv felsorolja azoknak a neveit, akik a két várost és környékét elfoglalták. SÁRHYDAI Pál neve is szerepel a felsorolásban. A jegyzőkönyvet latinul írták és ebben Sárhydai Pál, Paulus de SÁRHYDA néven szerepel.

1641-ben a törökök felégették a feljáró út mellett lévő falut. A község a Késa-út mellett lehetett. A török dúlás után a házakat védettebb helyre telepítették. Így kerültek a házak a mostani település helyére. A törökök ezeket a házakat nem látták és veszély esetén könnyű volt a menekülés a közeli erdőbe. A faluban meglévő házakat Balogh Pálné és Pete Ferenc házait ebben az időben építették. Ekkor még nem ismerték a vasszöget, a tetőléceket faszögekkel erősítették egymáshoz. A szőlőhegyen meglévő régi pincék között lehetnek olyanok, amelyek még 1641 előtt készültek. A török időben a sárhidaiak Bakra jártak templomba. (Ekkor a falunak Nog Bok volt a neve, azaz Nagy-Bak. Volt még egy másik Bak is.)

1756 után a környék egyházi központja Csatár lett. Mária Terézia elrendelte az anyakönyvvezetést. Így ettől az időtől kezdve pontos feljegyzések vannak a születésekről, házasságkötésekről, elhalálozásokról. A feljegyzéseket kezdetben latin nyelven végezték, majd az 1800-as évek után magyarul. A születések száma nagyon magas ebben az időben, de magas a meghaltak száma is. A halottak számának fele egy éven aluli gyermek. A halál okának legtöbb esetben a kehét és a torokgyíkot említik a gyermekek esetében, az öregeknél pedig a vízibetegséget. Napjainkban alig akad gyermekhalál, hála az orvostudománynak. Néhány adat a csatári anyakönyvek feljegyzéseiből - A születési anyakönyvben az első Sárhidára vonatkozó bejegyzés: Pete Ferenc 1756-ban született február 11-én, Apa: Pete Mihály, Anya: Simon Róza, Keresztszülők: Horváth István és Tóth Krisztina. A házassági anyakönyvben található bejegyzés: 1759. április 30-án meghalt Pete István 80 éves korában. (ő még láthatta gyermekkorában a törököket.)

1750 körül a következő családok éltek Sárhidán: Balogh, Buda, Palási, Doszpoth, Horváth, Kelemen, Kiss, Kováts, Nagy, Kustán, Móricz, Megyesi, Pais, Pete, Simon, Tavasz, Tóth.

A régi írások azt bizonyítják, hogy Sárhida igen régi település. A község nevét valószínűleg az itt lakó Sárhidai nevű családoktól kapta. A régi lakóknak a leszármazottjai a mai napig is itt élnek. Másoknak a nevét a dűlők neve őrzi, így Gálfi a Gálfy, a Csenteric pedig a Csentericz család nevét.

Bemutatunk két iratot, amely Sárhidára vonatkozó adatot tartalmaz:

1770. Adásvételi szerződés, amelyet részben latinul, illetve magyarul írtak. A szerződés lényege a következő: Visi Kovács János és felesége az Alsó-Bocföldi hegyen lévő szőlőjét eladta a sárhidai nemes Pete János uramnak és hites társának Szunyog Katalin asszonynak. Az eladási ár 100 Ft. Az alsó szomszéd Tóth István, a felső pedig Pete László. Mivel írni nem tudtak a kezük vonásával erősítették meg az egyezséget. A keltezés: 1770. Július 22.

1788. Pete István és házastársa Visi Trési 6 forintért megvásárolta a bocföldei Alsó-hegyen lévő hegyvámot, amely Visi Jutka tulajdona volt. Ezt a vámot mindaddig használhatja Pete István és házastársa, amíg azt Visi Jutka, vagy valamelyik leszármazottja ki nem váltja. A kiváltás időpontja mindenkor Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Az egyezséget kézvonással is megerősítették. Keltezés: 1788. Január 27.

Az iskola története

1820-ig Sárhidán nem volt tanító, aki a gyerekeket oktatta volna. Addig Csatárba jártak a gyerekek iskolába. Nagyon kevesen tudtak ekkor még olvasni, írni. A falu legelső tanítója Babits Ferenc volt. Iskolaépület ebben az időben még nem volt. Valamelyik házban béreltek egy szobát és ebben tanítottak. A tanítókat gabonáért szokták fogadni. Többnyire leszerelt katonák vagy iparosok oktatták a fiatalokat. Korcsmár Györgyöt, aki 1865 táján járt iskolába, olyan tanító tanította, aki nyolc évig katona volt az osztrák hadseregben, közben megtanult írni és olvasni, majd leszerelt és tanító lett.

Az 1868-as Eötvös-féle népiskolai törvény kötelezte a településeket az elemi oktatás megszervezésére. Sárhidán csak 10 év múlva épült fel az iskola, a mostani régi iskola és kanászház között. 1878 után aztán megindult a rendszeres elemi oktatás. Az iskola zsuppal volt fedve. Hamarosan leégett az épület. A régi iskola helyén építették fel az újabb épületet, amelyet aztán 1932-ben átalakítottak. Ez a mostani régi iskola. 1952-ben építették a két tantermes iskolát, majd 1960-ban négyre emelkedett a tantermek száma Sárhidán. 1923-ban még csak egy tanítója volt az iskolának, 1923 és 1946 között két nevelő oktatta a fiatalokat. Majd négy osztályba jártak a sárhidai gyerekek és öt nevelő tanította őket. 1978-bana körzetesítés következtében a felső tagozat átkerült Bakra. 2016-ig alsó tagozatos tagiskola működött a faluban. Sárhida községben többnyire olyan lakosok voltak, akiknek mindössze 2-3 kh földjük volt. A község lakosságának több mint fele kénytelen volt summásnak menni, hogy a kenyeret megkeresse. Ezek az emberek nem gondolhattak arra, hogy gyermekeik felsőbb iskolába kerüljenek.

1878-1930 között (több mint 50 év) nem tanult tovább egy sárhidai fiatal sem. 1945 után jelentős volt a változás ezen a téren is.

Sárhida felszabadulása

Községünk 1945. március 31-én szabadult fel délután 5-6 óra között. Erre a napra jól emlékeznek a sárhidaiak, mert nagyszombat volt és a feltámadási körmenet elmaradt.
Zalaegerszeget március 29-én (nagycsütörtökön) szabadították fel a szovjet csapatok. A városban jelentéktelen harcok voltak. Közben megérkeztek a 279-es német hadosztály csapatai Bak felől és Csatár - Besenyő között kemény harc kezdődött. A harcok során e községben sok ház leégett. Sárhidán a németek nem foglaltak tüzelőállást, így harcok sem voltak. Néhány lövedék Sárhida területére is csapódott, de áldozatot nem követeltek. A német hadosztályt a szovjet csapatok visszaverték, és azok visszavonultak. A mi falunkban nem halt meg senki a felszabadulás során. Március 31-én délután 5 óra tájban Petend-hegy irányában jöttek a szovjet katonák. Egymás mellett jöttek csatárláncot alkotva, a réthez érve már az utolsó német alakulatok is elhagyták a falut, csak a köves út helyett a Haramia úton menekültek.
A szovjet katonák a Mise úton jöttek fel a faluba és a Felső fél házait átkutatták. A járművek a sárhidai Válicka hídon át jöttek be a község határába. Ezt a hidat a németeknek nem sikerült felrobbantaniuk. A magyar katonák közül sokan a faluban maradtak, civil ruhába öltözve vár-ták be az oroszokat. Az első szovjet katonák barátságosan viselkedtek, németeket kerestek és enni kértek. A húsvéti sonkából sok szovjet katona falatozott. A falu lakossága nagyon félt az oroszoktól. A németek és a nyilasok értették a módját, hogyan kell a lakosságot megfélemlíteni. Az értékesebb holmikat igyekeztek a lakosok biztonságos helyre elrejteni. Elásták a ruhákat, boroshordókat, stb. Az a hír járta, hogy a templomokat az oroszok felgyújtják vagy szétlövik, a felszerelést tönkreteszik. Nagy volt az ijedelem, mert éppen akkor jöttek az orosz katonák, amikor az egyik sírba ásták el a kegytárgyakat, ruhákat. A szovjet katonák megnézték a felszereléseket és a rossz emberekre hivatkozva segítettek az értékeket biztonságos helyre tenni. Egy másik alkalommal bementek a templomba, de a várt rongálások és gyújtogatások helyett a katonák az oltár elé térdeltek és imádkoztak, majd keresztet vetve felálltak és eltávoztak.

Hogy indult el az élet?

Az első napokban mindenki csak várt. Sokan még hittek abban, hogy a németek majd visszajönnek. Szálasi a Kettős-csárdában még néhány héttel előtte arról beszélt, hogy biztos a győzelem, mert a németek bevetik a csodafegyvert, így hát nem csoda az, hogy várakoztak. A paraszt ember nem bírja a tétlenséget, különösen tavasszal nem. Szántani, vetni kell, a krumplit, a kukoricát földbe kell tenni, a szőlőt metszeni, kapálni kellett. A bátrabbak elkezdték a munkát, a többiek pedig követték őket. Hisz akár milyen világ is lesz, enni kell. Kása György a húsvét utáni napokban megkezdte a trágyahordást, pedig kerülgetni kellett a szovjet járműveket.

Az iskolában megkezdődött a tanítás. A szovjet csapatok megérkezése előtt már több héten át nem volt tanítás, mert az iskolában hunyadista alakulatok tartózkodtak. Bár sokan féltek attól, hogy az oroszok összeszedik a gyerekeket és elviszik azokat Oroszországba. Nem vittek el a faluból egy gyereket sem. Említsük meg azt is, hogy a németek ugyanakkor elvitték a 15 évnél idősebb gyerekeket, akik közül sajnos nem érkezett vissza mind.
Szabó László Franciaországban halt meg, és nem az oroszok vitték el Balogh Ferenc lovait és szekerét sem. Természetes történtek olyan dolgok is, amelyekre nem szívesen emlékeznek vissza az emberek, de akkor még háború volt. A falu felszabadulása után egy-két héttel gyűlésre hívták össze a falu lakóit a kovácsműhelybe. Sárhidán az iskolán kívül ez volt az egyetlen középület. Wéber és Toplak nevű személyek tartottak gyűlést. Arról beszéltek, hogy új világ kezdődik Magyarországon. A nagybirtokokat ki fogják osztani, ezért majd meg kell alakítani a földosztó bizottságot. Mindenekelőtt a kommunista pártot kell létrehozni a mi falunkban is. A falu lakosságán nem a szép szó erejéig kell meggyőzni, olyan kijelentéseket tettek, hogy sokáig Sárhidán is félni kezdtek, majd megkezdődött a pártok szervezése. Községünkben három párt alakult:
A Magyar Kommunista Párt, elnöke: Soós Gyula

A Nemzeti Parasztpárt, elnöke: Borda Jenő

Független Kisgazdapárt, elnöke: Gecseg János

A Nemzeti Bizottság elnöke: Tornyos György

A kommunista párt és a nemzeti parasztpárt tagjainak száma a megalakulása idején 10-nél kevesebb volt. Legtöbb tagja a Független Kisgazdapártnak volt.

A földosztás története

Április közepe táján az iskolában gyűlés volt. Itt bejelentették, hogy a baki uradalom területéből a sárhidaiak is kapnak 200 kh földet. Megalakult a Földosztó Bizottság.
Tagjai: Koós László elnök, Bakos József jegyző, Gecseg Ferenc,
Tornyos János. Az első határozat az volt, hogy mindenkinek annyi földet adnak, hogy meglegyen a 7 kh. Ezt a határozatot nem lehetett megvalósítani, mert nem elegendő a kiosztható föld. Végeredményben 5 kh földet lehetett adni azoknak, akiknek nem volt illetve ennyire lehetett kiegészíteni. Kiosztottak még 23 házhelyet is, amelynek területe 500 n.öl volt. Végeredményben 200 kh szántó és 10 kh került kiosztásra a sárhidaiak részére.
Az igazságos elosztás érdekében a területet felosztották és a cövekekre számokat írtak. A számokat pedig kalapba tették és mindenki húzott egy számot. A felosztásnál ügyeltek arra, hogy mindenki kapjon gabonával bevetett és takarmánnyal bevetett területet is. Ez a felosztás csak ideiglenes volt. A gabona betakarítása után történt meg a végleges elosztás. Összesen 42 család kapott földet. 1946-ban 6 család kiköltözött Fejérmajorba. Ezek: Kovács Ferenc, Rákosa Ferenc, Bakos József, Pete Ferenc, Vörös Sándor. A települést Új Fenyősnek nevezték el.
Nagy gondot okozott az ivóvíz hiánya. Végül 51 méter mély kutat fúrtak. A lakóknak sokba került, mert minden méterért 50 kg búzát kellett leadni a kútásónak. A kút költségeit a 23 házhelyet kapott személy fizette. Nagy gond volt a községtől 3 km-re lévő juttatott föld meg-művelése, trágyázása, a termények hazahordása. Az újgazdák többségének nem volt befogós állata, gazdasági felszerelése. Voltak a községben olyan személyek is, akik ezeket az újgazdákat lenézték, csúfolták. Jellemző, hogy az új települést Kaptalaknak nevezték el gúnyosan, de némileg találóan. A termelőszövetkezet megalakulása után a lakók lebontották az épületeket Fejérmajorban és beköltöztek a faluba.

A termelőszövetkezet megalakulása

1959 őszén egymás után alakultak meg a zalai falvakban a termelőszövetkezetek. Bakon történt kézigránátos merénylet után kezdődött meg Bak és környékének a beszervezése. A magyar parasztságnak évezredes vágya volt, hogy földet kapjon és azon gazdálkodjon. Az 1946-os földosztásnak azért örült, mert vége lett a cselédsorsnak és önálló gazdálkodó lett. Nehezen értették meg azt, hogy miért nem lehet továbbra is önállóan gazdálkodni. Azért adták a földet 1945-ben, hogy most meg elvegyék? A közös gazdaság nem tud annyit termelni, mint a szorgalmas egyéni gazdaság összesen. Nem lesz kenyér, hús, tej, stb. Mi lesz az öregekkel, miből fognak megélni, ha már nincs föld? Miért vált szükségessé a mezőgazdaság kollektivizálása? A 3-4 kh nagyságú területeken nem lehetett nagyüzemi módon gazdálkodni. A korszerű, eredményes módszereket csak több száz, vagy ezer kh-as területeken lehet gyümölcsöztetni. Az öregekről is történik majd gondoskodás. Ezeket az érveket mondták el azok, akik a termelőszövetkezetek megalakulása érdekében agitáltak. 1959. december 3-án este tanácsülés volt. Szó esett ezen az ülésen arról, hogy várható a tsz szervezők érkezése. Bakon ekkor már folyt a szervezés, Billege Sándor vb. Elnök bejelentette, hogy a sárhidai rétet árkolni fogják és a munkások a tanácsteremben fogjak lakni. Másnap, december 4-én 9 óra tájban egy kék színű teherautó állt meg. Rajta kb. 10 személy ült és ágyakat hoztak. A tanács előtt kezdték az ágyakat lerakni, amikor Gecseg János bácsi megkérdezte, hogy az árkot jöttek-e ásni, mire a válasz ő nem ő volt. A Zalai Kőolajipari Vállalat dolgozói jöttek a termelőszövetkezetet megszervezni. Így kezdődött. Az első napokban csak kevesen írták alá a belépési nyilatkozatot. A harmadik, negyedik napon aztán egyre többen jelentkeztek. Az alakuló gyűlés december 12-én este volt. A gyűlésre visszaemlékezve megállapíthatjuk, hogy az emberek arcáról leolvasható volt az bizonytalanság. Mi lesz velünk? Hogy fogunk élni? A gyűlés a két tantermes iskolában volt. Az elnökségben ott voltak az agitálók vezetői is, Kovács Béla a Járási Tanács elnökhelyettese, Nagyváradi Mihály a zalaszentmihályi tsz elnöke, Dr. Tóth József a Járási Tanács elnöke. Megválasztották a vezetőséget. Tagok: Némethy Miklós, Pete Ferenc, Pete Nándor, Soós Zsigmond, Gecseg Nándor, Balogh Dezső. A tsz elnöke Pete Ferenc lett.
Mi legyen a tsz neve. Több javaslat hangzott el, végül Doszpoth Bertalanné javaslatát fogadták el, így a közös gazdaság neve: Egyetértés TSZ lett.

A cigányok betelepülése

Az 1860-as években jelent meg az első család a faluban. Ekhós szekérrel járták a vidéket és kb. egy hetet töltöttek a falu szélén. Itt tartózkodásuk ideje alatt született a családban egy újabb fiú, akit a községben anyakönyveztek. Felnőtt korában összeütközésbe került a törvénnyel, majd az 1880-as évek végén visszatoloncolták szülőfalujába. Letelepedett, családot alapított, és megkezdődött a népesedés.

1940-ig a falu nyugati szélén az ún. Hármashatárnál éltek. Ez három település, Bak, Gellénháza, Sárhida külterületének a találkozása volt. Innen 1940-ben áttelepítették őket Sárhida keleti határába, a Válicka patak mellé. Sárkunyhókban, putrikban laktak. Számuk ekkor már elérte a 90 főt.

1944-ben a II. világháború utolsó hullámában deportálták őket. Az idősek visszaemlékezései szerint csak egy öreg, beteg asszonyt hagytak itthon, a többieket mind elvitték. Többségüket munkatáborban dolgoztatták, de közülük nyolcan soha nem térhettek vissza. Dachauban a gázkamrában fejezték be életüket.

A háború után az életben maradottak hazatértek, újra kezdték az életet. Nem volt könnyű, mint ahogy akkoriban senkinek sem az országban.

A legnagyobb csapás 1962-ben érte a családokat, amikor kiöntött a Válicka patak, és elmosta a házaikat. Átmenetileg elszállásolták őket a faluban üresen álló parasztházakba, majd az állam segítségével véglegesen megoldódott a lakásprobléma. Árvízkárosultaknak számítottak, így segélyt kaptak családonként hetvenezer forintot, amiből aztán a községi tanács új házakat épített. A Válicka patak melletti telepet teljesen felszámolták. Az új házakat (szoba, konyha, kamra) a faluba vezető új út mellé építették fel. Itt közművesített telkeket alakítottak ki és felépítettek tíz házat. A családok beköltöztek és itt élnek azóta is. A házakat időközben átalakították, bővítették, újakat építettek.

A régi lakások közül jelenleg kettő maradt meg eredeti állapotában, egy lakhatatlanná vált, majd össze is dőlt. A többit kibővítették egy-két szobával, fürdőszobával, és hét új házat építettek.

Történeti áttekintés

Sárhida község Zalaegerszegtől 10 km-re délre, a Válicka pataktól nyugatra fekszik. Területe alig több mint négy négyzetkilométer, amelyet főleg szántóföld és erdő borít.

1382-ben említik először az oklevelek Sárhida települést. A község neve valószínűleg egy Sár (tulajdonképpen sárga, szőke) nevű személy birtokán épült Válicka hídra utal. Az első település - a területnagyság és az elhelyezkedés alapján valószínűsíthetően ő mintegy 150-200 főt számlált. Az oklevelek, amelyek főként birtok- és periratok, tanúsítják, hogy élő, gazdálkodó községről volt szó.

1820-ig a sárhidai gyereket Csatárba jártak iskolába, ami a környék egyházi központja szerepét töltötte be. Az analfabétizmus nagyfokú volt, mindössze néhányan tudtak írni és olvasni. A falu legelső tanítója egy lakóház szobájában tanította az apróságokat a betűvetésre, mert iskola még nem volt. 1868-ban az Eötvös-féle népiskolai törvény értelmében kötelező lett az elemi oktatás.

Sárhidán csak 1878-ban épült fel az első iskolaépület. 1923-ig mindig csak egy tanítója volt a falunak. 1923 és 1946 között a növekvő gyermeklétszám miatt már két tanító oktatta nevelte a fiatalokat. Az 1950-es év közepétől már 5 nevelő tanított az iskolában. Az iskola tanulólétszáma az 1969/70-es tanévben elérte a 130 főt.

Jelenleg mindössze 70 általános iskolai korú gyermek él a faluban. 1978-ban megszűnt az iskola önállósága, mert a felső tagozatot a szomszédos községbe, Bakra körzetesítették. 2016-tól az alsó tagozat is megszűnt is megszűnt a településen.

Szeretettel köszöntöm Sárhida község honlapján!

Köszönöm, hogy időt szán honlapunk megtekintésére. Remélem, sok hasznos információhoz jut ezáltal, és betekintést nyer a több mint 600 éves településünk történetébe, jelenébe.
Honlapunk célja, hogy bemutassuk településünk mindennapjait, kulturális életét, fontosabb látnivalóit, eseményeit. Célunk, hogy községünk lakossága számára elérhetővé tegyük a közérdekű információkat és szolgáltatásokat. A honlappal szeretnénk egyszerűbbé tenni az informálódást, megkönnyíteni az ügyintézést.

Ha olvasgatás közben sikerült felkelteni érdeklődését, várjuk szeretettel Sárhidán!
Nézzen be hozzánk, látogasson el rendezvényeinkre! 

Ha kérdése, észrevétele van, kérem, írja meg a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre! 

Kellemes és hasznos böngészést kívánok!

Nagy Marianna
polgármester